Az ápolás az emberi szükségletekből származtatható. Az ápoló segíti az egyént azon tevékenységeinek elvégzésében, amelyek egészségéhez, vagy felépüléséhez (vagy békés halálához) hozzájárulnak, és amelyeket segítség nélkül is elvégezne, ha rendelkezne a szükséges erővel, akarattal, tudással.
Az ápolás, mint hivatás, kezdetektől fogva a társadalom egészségügyi szükségleteinek kielégítését szolgálta. Abból az emberi szükségletből ered, hogy az egészségesek egészségét meg kell őrizni, a betegeknek pedig kényelmet, gondoskodást és megnyugvást kell nyújtani.
Az ősidőkből megfejthető írásos emlékkel nem rendelkezünk. A gyógymódokról, ápolásról csak feltevéseink lehetnek. Az ókor embere szép lassan megtapasztalhatta a különböző növények gyógyhatásait, illetve, hogy hogyan lásson el sérüléseket, sebeket. A tudást a törzs öregjei hagyományozták az ifjakra.
Az ókorban, néhány egyiptomi leleten már megtalálhatóak az ápolásra tett utalások, azonban az ápoló feladata nem derül ki belőlük
Az ápoló említésre kerül Mózes könyveiben is, de a szerepe a dajkákat kivéve nem világos
Más a helyzet az ókori hinduknál: egy orvosi kéziratból világosan kiderül, hogy milyen elvárásaik voltak az ápolókkal szemben, akik csak férfiak lehettek:
"Biztosítani kell egy olyan, jó magaviseletű személyekből álló gondozói testületet, akik szokásaikban megkülönböztetett módon érvényesítik a tisztaságot. … Akik szolgálatban állnak … Akiknek kedvesnek és ügyesnek kell lenniük és képesnek minden olyan szolgálat elvégzésére, melyekre a betegnek szüksége lehet, beleértve a beteg mosdatását, fürösztését is. Nem kevésbé olyannak, hogy rendelkezésre álljanak azoknak, akik betegeskednek soha nem vonakodva attól, hogy bármi olyan dolgot megtegyenek, amit nekik megparancsolnak."
Az ókori görög illetve római kultúrában már kezdtek megjelenni a különféle kórházszerű épületek, amelyek gyógyforrásokra telepített fürdők, tornatermek, kezelő helyiségek voltak. A rómaiak sebesült vagy beteg katonáikra is nagy figyelmet fordítottak. Az ő ellátásukra mozgó kórházakat, úgynevezett „gyengélkedő táborokat” hoztak létre, amelyek kórtermekből, fürdőkből, gyógyszertárakból valamint a gondozó személyek szálláshelyeiből álltak. Az ápolásban itt is a férfiak kapták a nagyobb szerepet. A nők csak otthonaikban végezhettek ápolást, illetve mint bábák vehettek csak részt az egészségügyi ellátásban.
A Kereszténység első századában a mindennapi életet és a betegápolást egyaránt a hit központi gondolatai – mint a szeretet, a másokhoz való odafordulás, mások segítése – jellemezték. A gyógyítást a keresztényi értékek mentén a papok végezték. A diakónia intézménye a betegek ellátására is kiterjed, a gondozásban diakónusok, illetve diakonisszák vettek részt. Rájuk nézve azt a feltételt írták el, hogy hatvan év felettiek és özvegyek legyenek.
MAGYAR VALÓSÁG: A MAI EGÉSZSÉGÜGYBEN EGYRE MAGASABB AZ ÁTLAGÉLETKOR, SOKAN NYUGDÍJ MELLETT IS KÉNYTELENEK DOLGOZNI AZ ÖNFENNTARTÁSUK ÉRDEKÉBEN. MIVEL A FÉRFIAK SZÜLETÉSKOR VÁRHATÓ ÉLETTARTAMA KB. 10ÉVVEL RÖVIDEBB, MINT A NŐKÉ, A 60ÉV KÖRÜLI KOROSZTÁLYBAN A NŐK 50%-A ÖZVEGY! AZ ELSŐ SZÁZAD ELVÁRÁSAINAK MEGFELELÜNK!
Ez az időszak a kolostorok létrejöttének időszaka is. Sorra alakultak a különféle férfi illetve női rendek, ezzel egy időben pedig kezdett háttérbe szorulni a diakónia intézménye.
Az ápolás történetét szemlélve a középkora a korábban említett diakónia intézménye teljesen megszűnt. Helyette a kolostori betegápolás került előtérbe, az ápolás tevékenységét a szerzetesrendek végezték. Ebben az időszakban mintegy 1800 rend jött létre (Nursiai Szent Benedek rendje, Irgalmas Nővérek Rendje, Szent Lázár Lovagrend, stb.).
A kolostorok mellett egyre több kórház jött létre, ahogy a városi élet is egyre népszerűbb lett. A kórházak élére kórházigazgatók kerültek, ők feleltek az anyagi javakért, és az ápolószemélyzet munkájáért. Az ápolók leginkább szerzetesek voltak. A kórházigazgatók felett a püspökök álltak, akiknek bármikor jogukban állt a kórházakban ellenőrzést tartani. Ez a jogkör idővel a püspököktől átkerült a városi tanácsok hatáskörébe.
Az újkorban különféle kezdeményezések indultak az ápolás minőségének javítására, ezért néhány kórház szigorú követelményeket állított fel az ápolókkal szemben, amely egyfajta fizikai és mentális alkalmassági vizsgálatot jelentett. Az alábbi elvárásoknak kellett megfelelni:
- Jó egészség,
- Jó látás, hallás,
- Ügyesség,
- Nyugodtság,
- Jó modor,
- Szorgalom,
- Mértékletesség,
- Legyen egyedülálló, független nő
MAGYAR VALÓSÁG: UGYAN FIZIKAI ÉS MENTÁLIS ÁLLAPOTOT NEM VIZSGÁLNAK, AZONBAN A KEDVEZŐTLEN MUNKARENDNEK, A HÉTVÉGI-, ÜNNEPI MUNKAVÉGZÉSNEK, A MÁSOD- ÉS HAMADÁLLÁSOKNAK KÖSZÖNHETŐEN AZ ÁPOLÓNŐK/ÁPOLÓK NAGYRÉSZE FÜGGETLEN, EGYEDÜLÁLLÓ, AMIT A CSALÁD SZÉTHULLÁSÁNAK, A SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGEK, A REKREÁCIÓS LEHETŐSÉGEK HIÁNYÁNAK ”KÖSZÖNHETÜNK”.
Ezzel együtt elindult az ápolás terén a hierarchikus tagozódás, megjelentek az első segédápolók is. Bécsben megjelent az első ápolási tankönyv is. Az ápolást, gondozást nagy részben az idősebbek végezték, és fő céljuk az alapszükségletek kielégítése volt. Az ápolás nem volt elfogadott szakma, csak akkor, ha azt valaki egy vallási felekezet tagjaként végezte.
MAGYAR VALÓSÁG: AZ EGÉSZSÉGÜGY ALUL-, VAGY NEM MEGFELELŐ FINANSZIROZOTTSÁGA MIATT ELÉRJÜK AZT A SZINTET, HOGY FŐ LEHETŐSÉGÜNK AZ ALAPVETŐ SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTÉSE.
A XIX. század az ápolás terén is reformokat hozott. Ebben az időben élt, és tevékenykedett Florence Nightingale is, aki a korszerű ápolás, az ápolásoktatás és az ápoláskutatás terén igen jelentős lépéseket tett meg. 25 évesen határozta el magát, hogy ápoló lesz, amivel óriási felháborodást keltett gazdag, arisztokrata családjában. Nagy utazó volt, sok helyen megfordult, így Theodor Fliedner diakonisszaképzőjében is, ahol szoros barátságot kötött a Fliedner házaspárral. 1853-tól aktívan részt vett a krími háború sérült katonáinak ellátásában, és kevesebb mint 2 hónap alatt oly mértékben átszervezte a betegellátás rendszerét, hogy a 40%-os halálozás 2%-ra csökkent a katonák körében. 1860-tól a Szent Tamás (St. Thomas) Kórházban tevékenykedett, ahol elindította az első, tanterv alapján végzett ápolóképzést is. Szervezett 2-3 hónapos tanfolyamokat is azok számára, akik nem akartak teljes mértékben elmerülni az ápolásban, de valahol mégis érdeklődtek e szakma, hivatás iránt.
Az ő történetét meséli el Kertész Erzsébet A lámpás hölgy című műve.
MAGYAR VALÓSÁG: A JÓL MŰKÖDŐ KÉPZÉSI RENDSZER SZÉTVERÉSE, NAGY HÍRŰ ISKOLÁK MEGSZÜNTETÉSE AZ ALAPKÉPZÉSBEN.
Hazánk kiemelkedő ápolója Kossuth Zsuzsanna, Florence Nightingale kortársa, aki az 1848-49-es Szabadságharcban volt a tábori kórházak főápolónője. Kossuth Lajos legfiatalabb húga volt, akit bátyja 1849. április 16-án országos főápolónővé nevezett ki, egyben Ő lett az Országos Betegápoló Intézet vezetője is. Az ő nevéhez fűződnek az Országos Nőegyleten belül létrejövő Betegápolónői egyleteket is, amelyeknek tagjai aktívan részt vettek a kórházak munkájában. Munkássága eredményeképpen mintegy 70 teljesen felszerelt, élelemmel és dolgozókkal ellátott tábori kórház alakult Magyarországon.
MAGYAR VALÓSÁG: LÉTSZÁMLEÉPÍTÉS, INDIREKT BÉRCSÖKKENTÉS, ELLÁTÁSI PROBLÉMÁK, ESZKÖZHIÁNY A KÖZSZFÉRÁBAN.
A XX. században további előrelépések is történtek az ápolás, és főleg az oktatás terén. 1920-ban a debreceni, a budapesti, a pécsi és a szegedi egyetemek orvosi karai mellett felállították az Ápoló- és Védőnőképző Intézeteket is, amelyekben a hallgatók 2 éves képzés után állami oklevelet kaptak.
1950-ben, az Egészségügyi Minisztérium megalakulása után az ápolókat 2-, illetve 3 éves egészségügyi szakiskolai keretek között képezték. 1960 körül az oktatás újabb reformját követően már egészségügyi szakközépiskolában is végeztek ápolóképzést.
1989-ben a budapesti Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán elindították a diplomás ápolói szakot, 2000-től pedig először Pécsett, majd Budapesten is elindul az egyetemi (okleveles) ápolóképzés, immár az ápolást, mint tudományt definiálva.
MAGYAR VALÓSÁG: JÓL KÉPZETT SZAKEMBEREK DÖNTENEK ÚGY, HOGY ELHAGYJÁK A PÁLYÁT. VANNAK, AKIK KÜLFÖLDÖN PRÓBÁLNAK SZERENCSÉT, VANNAK, AKIK VÉGLEG SZAKÍTANAK HIVATÁSUKKAL.
Az ápolás történetén végighaladva különféle ápolási rendszereket találunk
- ŐSI RENDSZER
- Empirikus ismereteken alapult
- Az egész társadalomra irányult
- A családban, közösségekben valósult meg
- KERESZTÉNYSÉG
- Alapelv: szeretet, segíteni akarás
- A rászorulók csoportjaira irányul
- Otthon vagy intézményben valósul meg
- GYÓGYÍTÓ ÁPOLÁSI RENDSZER
- Az orvostudományból táplálkozik
- Szerepváltozást okoz
- Előtérbe kerül az orvos segítése
- FELADATORIENTÁLT ÁPOLÁSI RENDSZER
- A feladatok minél gyorsabb, rutinszerű kivitelezése
- Szélsőségesen: funkcionális ápolás
- INDIVIDUALIZÁLT ÁPOLÁS
- 1976/77 – WHO –középtávú ápolási program
- Személyre szóló ápolás bevezetése az ápolási folyamat módszerével
- Az ápolás egyénre szabott ápolási terv alapján történik, mely a beteg meghatározott szükségleteinek kielégítését tűzi ki célul
- Módszere a primary nursing
Az orvostudomány fejlődésével bizonyos feladatok, eljárások az orvosok számára annyira rutinszerűvé váltak, hogy a szükséges oktatás után az ápolókat bízták meg velük. Az ápolás a továbbiakban az orvostudományból táplálkozik, ami egyrészről az ápolóképzés elterjedését vonta maga után, másrészről szerepváltozást okozott, mivel előtérbe kerültek az orvosi feladatok elvégzése és értékesebb, fontosabb tevékenységgé vált az ápolók számára a beteg testi, lelki szükségleteinek kielégítésénél. A beteg segítése helyett az orvos segítése került előtérbe, így alakult ki a feladatorientált ápolási rendszer, melynek lényege a feladatok, eljárások minél gyorsabb kivitelezése a betegen. Az ápolók létszáma a rutin terjedésével egyre csökkent, szélsőségesen kialakult a funkcionális ápolás, ahol a munkamegosztás a feladatok szerint történik pl infúziós nővér, EKG-s nővér, beöntő nővér, kötözős nővér.
Nagy hátránya, hogy minden résztvevő csak részleteket ismer a betegről, semmit sem tudnak róla, mint egyénről
1976/77 – WHO – közzéteszi a középtávú ápolási programját, melyben a személyre szóló ápolás bevezetését indítványozza az ápolási folyamat módszerének alkalmazásával Célként tűzik ki az ápolás hatékonyságának és minőségének javítását, illetve a feladatközpontú ápolási rendszerről a betegközpontú ápolási rendszerre való áttérést
Az ápolás egyénre szabott ápolási terv alapján történik, mely a beteg meghatározott szükségleteinek kielégítését tűzi ki célul. Módszere a Primary nursing, melynek lényege, hogy az ápoló több személyes felelősséget vállaljon kevesebb betegért és részükre széleskörű ellátást biztosítson a beteg kórházba kerülésétől az elbocsátásáig. Az ápoló-beteg arány 1:4.
MAGYAR VALÓSÁG: A MEGNÖVEKEDETT ADMINISZTRÁCIÓS TEHER, AZ ELÉGTELEN ÁPOLÓI LÉTSZÁM MIATT A BETEGEKRE NEM JUT IDŐ. ÁPOLÓ-BETEG ARÁNY 1: 30, 1:40.
A közelmúlt változásai
- Szemléletváltás
- Holisztikus szemlélet - „A legkisebb egység maga az ember!”
- Betegjog
- Minőségbiztosítás
- Szakmai irányelvek, protokollok
- A rehabilitáció térhódítása
A holizmus kifejezés (a görög holos szóból) a teljesség figyelembevételét jelenti. A holisztikus szemléletű gyógyítás az embert egésznek tekinti, feltételezi a testének, szellemének és érzelmeinek egységét. A holisztikus szemlélettel gyógyító szakember nemcsak a betegséget, a megbetegedett szervet vagy testrészt, hanem a beteget gyógyítja, az egészségét kívánja helyreállítani, fenntartani
Az 1998-ban hatályba lépett 1997. évi CLIV. Egészségügyi Törvény a betegjogok tekintetében európai szemléletű. A beteg döntési szabadsága meglehetősen széles körű, a jogszabály szellemében és számos részletében megfelel az Amszterdami Deklarációban támasztott követelményeknek.
A betegjogok biztosítása új körülményt teremtett az egészségügyben, mely magában foglalja a megfelelő szervezeti és technikai háttér meglétét, illetve a helyes szakmai és emberi viselkedésminták alkalmazását is.
Hasonlóképpen új kötelezettségeket hozott a minőségbiztosítás terjedése. Az egészségügyi törvény 1999. január 1.-i hatállyal tette kötelezővé a minőségügyi rendszerek működtetését az egészségügyi intézményekben, melynek célja többek között a szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztése, a hiányosságok okainak feltárása, az azokból fakadó költségek, károk csökkentése, megfelelés a szakmai és minőségügyi követelményeknek és a saját követelményrendszer fejlesztése.
A betegjogok definiálásának köszönhetően a beteg önrendelkezési jogot kap (kivéve veszélyeztető, illetve közvetlen veszélyeztető állapot), ezáltal döntési helyzetbe kerül. A gyógyító csoport, benne az ápoló szerepe az, hogy segítse a beteget abban, hogy jó döntést hozzon. Ehhez - a beteget megerősítő és ösztönző attitűdre, illetve folyamatos információnyújtásra van szükség, amely az ápolási ismeretek magas szintű elsajátítását feltételezi.
MAGYAR VALÓSÁG: PATYOMKIN FALVA
http://hu.wikipedia.org/wiki/Patyomkin-falu
...és a nem is olyan távoli jövő:
Robotok az egészségügyben.
http://www.canadahun.com/szines/idoseket-apolo-robot.html
http://robotika.lapozz.hu/robotok_az_egeszsegugyben
MAGYAR VALÓSÁG: VAGY EZ MÁR A JELEN???
