„Egy szigorúan titkos harci robotokat szállító repülőgép lezuhan a Csendes-óceán egyik elhagyott szigetén. Az elit tengerészgyalogos csapatnak egy feladata van: találják meg minél előbb a robotokat, mert ahogy telik az idő, a gépek egyre jobban fejlődnek és veszélyesebbek lesznek, mint valaha...”Gépek lázadása (A.I. Assault) 

Nem kell újságot olvasni, tv-t nézni, rádiót hallgatni, tudjuk, tapasztaljuk: napról napra egyre kevesebb ápoló dolgozik a mai magyar egészségügyben. Az ok is nyilvánvaló, a megbecsülés teljes hiánya (ápolási diagnózisnak is beválna), mind anyagi, mind erkölcsi értelemben. 

„Nővérhiány a kórházakban”, Megoldást keresnek a nővérhiány miatt kialakult helyzetre”, Jobb anyagi feltételeket és erkölcsi megbecsülést ígért az ápolóknak az egészségügyi miniszter”, „Kritikus nővérhiány” – foglalkozik az ápolókérdéssel a sajtó.

Hogy jutottunk idáig?

Míg a ’90-es évekig fiatalok ezrei fejezték be tanulmányaikat egészségügyi szak- és szakközépiskolákban, mára alig akad jelentkező az alapképzésbe. Több jó nevű iskola zárta be kapuit, részben a képzési rendszer átalakítása, részben az érdeklődés hiánya miatt.

A képzési rendszer átalakítását azzal indokolták, hogy az életkori sajátosságokból és a munka jellegéből adódóan is helytelen 15-16 éves tanulókat egészségügyi intézményben folytatandó gyakorlatnak kitenni.

Jelenleg a szakképesítés megszerzése érettségire épül, a képzés moduláris rendszerben zajlik, ami azt jelenti, hogy érettségi után még három évet kell tanulni ahhoz, hogy valaki ápoló legyen, igaz ez felsőfokú szakmai végzettséget (E-kategóriát) ad.

Akit nem riaszt el az a tény, hogy 7évig kell az iskolapadot koptatnia ahhoz, hogy ápoló lehessen, bizonyára kiábrándul majd, amikor megtudja, hogy kezdő alapfizetése egy kórházi osztályon bruttó 89ezer forint. Megtanulja az iskolában, hogy az ápolás tudomány és művészet, hogy az ápolónak önálló funkciói vannak, amit saját felelősségére, szaktudása alapján végezhet, hogy ő egy team tagja, mellérendelt viszonyokkal, de a valóságban tisztázatlan kompetenciák, hierarchikus egészségügyi rendszer, alárendeltség várja, ahol inkább kiszolgál, mint szolgál, vagy inkább szolgáltat.

Egészségügyi szolgáltatók, egészségügyi szolgálat – ma így nevezik az egészségügyi tevékenységet folytató intézményeket, alkalmazottakat. A rendszerváltással – több-kevesebb sikerrel – az egészségügyben is elkezdődött egy rendszerváltás, ami piaci alapokra, költséghatékonyságra, keretgazdálkodásra, illetve betegjogokra, minőségbiztosításra épül. 

A képlet egyszerű: az állampolgár járulékot fizet, egy szolidaritáson alapuló közös kasszába attól függően, hogy mennyi a keresete. Elképzelhető, hogy élete során soha nem betegszik meg, de ha mégis, joggal várja el, hogy pénzéért megfelelő ellátásban részesüljön.

Joggal, ugyanis az 1998-ban hatályba lépett 1997. évi CLIV. Egészségügyi Törvény a betegjogok tekintetében európai szemléletű. A beteg döntési szabadsága meglehetősen széles körű, a jogszabály szellemében és számos részletében megfelel az Amszterdami Deklarációban támasztott követelményeknek.

A betegjogok biztosítása új körülményt teremtett az egészségügyben, mely magába foglalja a megfelelő szervezeti és technikai háttér meglétét, illetve a helyes szakmai és emberi viselkedésminták alkalmazását is.

Hasonlóképpen új kötelezettségeket hozott a minőségbiztosítás terjedése. Az egészségügyi törvény 1999. január 1.-i hatállyal tette kötelezővé a minőségügyi rendszerek működtetését az egészségügyi intézményekben, melynek célja többek között a szolgáltatások minőségének folyamatos fejlesztése, a hiányosságok okainak feltárása, az azokból fakadó költségek, károk csökkentése, megfelelés a szakmai és minőségügyi követelményeknek és a saját követelményrendszer fejlesztése.

Figyelembe véve a minőségre vonatkozó, illetve egyéb törvényi előírásokat, minden adott a színvonalas ellátáshoz, melynek alapfeltétele az egészségügyi intézmények és dolgozóik nyújtotta megfelelő gyakorlati teljesítmény és emberi bánásmód. „Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog…”

Vagy mégsem?

Tudjuk, az elvárások igen magasak. Ismerjük a menetet: tavasszal minőségbiztosítási ellenőrzés, ősszel ÁNTSZ, a köztes időszakokban jön a Tűzoltóság, váratlanul betoppan az OEP, betegpanaszra vizsgálódhat az EBF.

Álmunkból felkeltve is tudjuk: igazoló dokumentumok, utasítások, eljárások, szabályok.

Szabályok, amelyek lehetnek írottak, vagy íratlanak. Az írott szabályok azokra a lehetséges esetekre születnek, amelyek bekövetkezését el akarjuk kerülni, mert kárt okoznak. Az íratlan szabályok maguktól értetődőek, fel sem merül, hogy írott szabályt kell belőle alkotni, természetes, hogy nem lehet ilyet tenni, mondani. Egyszerűen nem fordulhat elő.

Mégis, ha valaki megszeg egy íratlan szabályt, csípőből jön a kérdés: Milyen szabály írja elő? Nincs mit tenni, álságosan „magunk védelmére”, hogy „senki ne köthessen belénk” újabb szabályt teremtünk, és mint a gépek, egyre halványuló értékrend mentén tesszük a dolgunkat e túlszabályozott rendszerben.

A szabályokat be kell tartani, az elvárásoknak meg kell felelni. Az ápoló egyik önálló funkciója a képzés, önképzés. Rengeteg továbbképzés, tanfolyam közül lehet választani. Az ápolók pedig élnek a lehetőséggel, főleg ha nem, vagy alig kerül pénzbe. Szükségük van ugyanis tudásuk folyamatos szinten tartásához. Ez is egy teljesen jogos elvárás. Az ápolónak ahhoz, hogy szakképesítésének megfelelő tevékenységet végezhessen, regisztrációval kell rendelkeznie a Szakdolgozói Működési Nyilvántartásban. Az engedélyét 5 évente kell megújítani. A megújításhoz új szakképesítés, vagy a képzésekért, továbbképzésekért járó kreditpontok szükségesek.

Szerezhetünk egyébként főiskolai vagy egyetemi végzettséget is. Talán ez az egyetlen módja annak, hogy az ápoló egy kicsit több fizetést kapjon a diplomás minimálbér bevezetése óta. Azért senki ne higgye, hogy ebből meg lehet élni.

Ha valaki egy átfogó felmérést készítene, nem nagyon találna olyan ápolót, akinek ne lenne másod- esetleg „harmad” állása. Hitelt vesz fel, hogy egy másik hitelt ki tudjon fizetni.

A megélhetésért.

Otthon sorban állnak az elektromos-, víz-, gáz és egyéb szolgáltatók számlái. A szolgáltatásért fizetni kell. Minden szolgáltatásért! Piaci alapon.

Ma luxus ápolónak lenni Magyarországon. Főleg jól képzett szakemberként.

A gép öntudatra ébred és fellázad a szakma alacsony presztízse, a magas elvárások, a megalázó fizetés, a gyakran kedvezőtlen munkaidő-beosztás, a lelki és fizikai megterhelés, a kiszolgáltatottság ellen. Nem kérem, nem sztrájkol. Azt nem teheti.

Elmegy árufeltöltőnek egy multihoz. Ott magasabb a bér, vannak egyéb juttatások, és össze sem hasonlítható a felelősség egy konzerv rendezgetése és egy ápolási folyamat elvégzése között.

Ha több kurázsi van benne, külföldre megy. A határtalan unióba. És megfelel a saját személyisége értékeinek, saját elvárásainak. A jobb keresetek és munkakörülmények miatt tavaly 20 százalékkal többen mentek ki külföldre dolgozni, mint a korábbi évben, és a szám tovább emelkedik – hívta fel rá a figyelmet Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke egy konferencián.

A kórházi struktúrák átalakításakor 3500 dolgozót bocsátottak el, mégsem történt csoda. Nem özönlöttek ápolók állásért a megmaradt kórházakba, sőt egyre többen döntenek úgy, végleg szakítanak hivatásukkal.

A szolgáltatást és a munkát meg kell fizetni. A szolgáltatást megfizetjük (az ápolók is) abba a közös kalapba.

If you pay peanuts, you get monkeys - azaz ha mogyorót fizetsz, majmokat kapsz !– mondta a karrierszakértő, fejvadász egy reggeli műsorban Horváth Ágnes volt egészségügyi miniszter asszony 4millió forintos végkielégítése (bánatpénze?) kapcsán. Színvonalas munkavégzés – színvonalas bérezés. Az egészségügyi dolgozókat a rendkívül magas elvárások ellenére évek óta mogyoróval fizetik. 

A csúcson tudják, mit kell tenni ahhoz, hogy megállítsák a színvonal süllyedését. Hát, tegyék a dolgukat, kérjük tisztelettel!